General Terms and Conditions
Az EXTOR Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Általános Szerződési Feltételei
I. A szerződés hatálya
1.1. Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) kiterjed az EXTOR Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2040 Budaörs, Gyár u. 2.; cégjegyzékszáma: 13-09-117179), mint vállalkozó (a továbbiakban: „Vállalkozó”) által nyújtott szolgáltatásokra, meghatározza a felek között létrejövő szerződés megkötésének rendjét, a szolgáltatás tartalmát, valamint a szerződés módosításának feltételeit, illetve megszűnésének, megszüntetésének eseteit.
1.2. Jelen ÁSZF a szerződéskötési folyamat során kiadott ajánlatokkal, rendelés-visszaigazolásokkal, számlákkal és minden egyéb, az adott megrendelésre vonatkozó dokumentumokkal összhangban értelmezendő, s a felek között létrejövő egyedi szerződés eltérő rendelkezése, valamint az egyedi szerződés adott kérdést nem érintő rendelkezése hiányában, továbbá a felek egyéb megállapodása, avagy külön egyedi szerződése hiányában jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak. Az ÁSZF a felek jogviszonyának általános feltételeit, a felek jogait és kötelezettségeit határozza meg.
1.3. Jelen ÁSZF-től történő bármely eltérés csak Megrendelő és Vállalkozó által aláírt és jóváhagyott írásos formában érvényes. Írásbeli megállapodásnak számít a felek között levélben, vagy telefax, illetve elektronikus levelezés körében történt nyilatkozattétel is, ha azt a másik fél kifejezetten elfogadta. Az írásbeli nyilatkozatokat a másik fél megrendelésben megadott címére, telefaxszámára vagy elektronikus levélcímére kell elküldeni. Az ezen címre, telefaxszámra vagy elektronikus levélcímre megküldött írásbeli nyilatkozatot az elküldést követő 5. (ötödik) napon kézbesítettnek kell tekinteni, ha az átvételről a feladóhoz visszaigazolás nem érkezik.
1.4. Jelen ÁSZF kiterjed a természetes személy fogyasztó (Magán Megrendelő), valamint gazdasági társaság, illetve egyéni vállalkozó és egyéb szervezet megrendelőkre (Üzleti Megrendelő) is, aki gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén belül eső célból köti meg a szerződést. A Magán Megrendelők és Üzleti Megrendelők a továbbiakban együttesen úgyis, mint: „Megrendelő illetve Megrendelők” szerepelnek.
1.5. A Vállalkozó karbantartási jogviszonyaira vonatkozó eltérő általános szerződési feltételeket a jelen ÁSZF XIV. fejezete tartalmazza azzal, hogy az általános szabályokkal való ütközésük esetén a karbantartási jogviszonyokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
1.6. Jelen ÁSZF 2011. február 1. napjától hatályos.
II. A szerződés tárgya
2.1. Vállalkozó vállalja, hogy a megrendelőlap és/vagy árajánlat, továbbá a fél által a megrendelőlap és/vagy árajánlat aláírásával tanúsítottan megismert, jelen ÁSZF alapján létrejött és elfogadott egyedi szerződés szerint az ott rögzített feltételekkel, paraméterekkel, specifikációkkal Megrendelő részére leszállítja a Megrendelő által megrendelt gépeket, berendezéseket és/vagy elvégzi a Megrendelő által megrendelt, meghatározott szerelési munkát. Vállalkozó által nyújtandó szolgáltatások:
- felmerülő igények alapján árajánlat vagy ajánlati költségvetés elkészítése a Megrendelő számára,
- az ajánlatban szereplő feltételek alapján az adott gépek, berendezések leszállítása és/vagy szerelési tevékenység és a hozzátartozó kiegészítő tevékenységek elvégzése.
Felek a szerződés teljesítése során hatékonyan és együttműködve járnak el, figyelembevéve egymás érdekeit.
III. A szerződéskötés folyamata, a szerződés létrejötte
3.1. Árajánlat: Megrendelő árajánlatot kér Vállalkozótól, amelyben rögzíti, hogy milyen gépek, berendezések leszállítását és/vagy munkálatok elvégzését kívánja megrendelni (a gépek, berendezések, munka főbb tartalmi egyediségei, jellemzői).
A Vállalkozó erre adott árajánlata tartalmazza az adott gépekre, berendezésekre, munkákra vonatkozó árakat, általános feltételeket, egyéb specifikációkat, valamint a megrendelőlapot és jelen ÁSZF-nek a Vállalkozó honlapján történő elérhetőségét.
Az árajánlat érvényességi idejét az árajánlat tartalmazza. Ennek hiányában az árajánlat annak Megrendelő általi kézhezvételétől számított 2 (kettő) hétig érvényes (Ajánlati Kötöttség).
3.2. Megrendelőlap: Amennyiben Megrendelő a részére megküldött árajánlatot elfogadja és ahhoz véleményeltérést (Eltérő Ajánlat) nem fűz, úgy Megrendelő a megrendelőlapot kitölti, aláírja és Vállalkozó részére eljuttatja (személyesen, futárral, postai úton, faxon, beszkennelve elektronikus úton), amellyel az árajánlatban foglaltakat is elfogadja. A Megrendelőlap aláírásával a Megrendelő nyilatkozik, hogy az ÁSZF-et megismerte, elfogadta és megrendelését ezen ismeret teljes birtokában adta. Megrendelő köteles valós adatait feltüntetni, ezért polgári jogi és büntetőjogi felelősség is terheli.
Megrendelő a 3.1. pont szerinti Ajánlati Kötöttség tartamán belül jogosult a megrendelőlapot Vállalkozónak visszaküldeni. A megrendelőlap visszaküldése legkésőbb a határidő utolsó napjának 24. órájáig postára adva, avagy ugyanezen tartamon belül telefaxon, illetve elektronikus levélben, avagy a határnapon az átvételt igazolható módon személyesen, futár útján a Vállalkozó átvételre jogosult képviselőjének átadva történhet.
A határidőn túl megküldött megrendelőlap Eltérő Ajánlatnak minősül és Vállalkozó saját döntése, hogy az adott megrendelést elfogadja, avagy elutasítja. Erről a 3.4. pontban meghatározott módon tartozik a Megrendelőt tájékoztatni.
3.3. Dokumentumok: Üzleti Megrendelő esetén a szerződéskötéshez szükséges cégkivonat, a törvényes képviselő aláírási címpéldánya, továbbá ha nem cégjegyzékbe bejegyzett cégjegyzési joggal bíró személy jár el, akkor az eljáró személynek a megrendelésre vonatkozó meghatalmazása is. Olyan Üzleti Megrendelők esetében, amelyek nyilvántartása nem a cégjegyzékben történik, a megrendeléshez szükséges a reájuk irányadó nyilvántartás hiteles kivonata, valamint a törvényes, illetve az ügyleti képviselő képviseleti jogának megfelelő igazolása.
3.4. Eltérő Ajánlat: Abban az esetben, ha Megrendelő az árajánlathoz képest eltérő ajánlatot tesz, Vállalkozó a Megrendelő által megküldött eltérő ajánlathoz képest, annak kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül köteles az azt elfogadó nyilatkozatot, vagy pedig eltérő újabb ajánlatát – az árajánlat megtételével azonos módon – megküldeni a Megrendelő részére. Ez utóbbi esetben a 3.1. pontban meghatározottak alkalmazandóak.
3.5. Szerződés létrejötte, visszaigazolás: A szerződés a felek között létrejön, ha Megrendelő eltérés nélkül elfogadja az árajánlatot, valamint a megrendelőlapot teljesen és helyes tartalmi adatokkal kitöltve visszaküldi Vállalkozó részére, vagy pedig Megrendelő eltérő ajánlatát Vállalkozó elfogadta és azt visszaigazolta. Az ajánlati kötöttség tartamán belüli eltérő ajánlat, avagy elfogadó nyilatkozat hiányában a felek között a szerződés nem jön létre.
A szerződés érvényes létrejöttéhez szükséges, hogy Megrendelő a valós adatainak megfelelően a megrendelőlapot kitöltse és aláírt formában Vállalkozó részére visszaküldje, Vállalkozó azt átvegye. A kitöltött és aláírt megrendelőlapot a Megrendelő jogosult elektronikus (szkennelt) formában vagy faxon Vállalkozó részére megküldeni, amelynek során a szerződést a Vállalkozó által történő elektronikus visszaigazolás esetén létrehozza, azonban emellett Megrendelő köteles az eredeti példányt postai úton a Vállalkozó részére megküldeni, tekintettel a hatályos számviteli jogszabályokra. Ennek elmulasztásából eredő bármilyen kárért a Megrendelő felelős
A megrendelőlap tartalmazza az elvégzendő munka főbb formai és tartalmi elemeit, a termék és/vagy szolgáltatás árát, illetve annak szállítási, teljesítési határidejét, valamint az elvégzendő munkához szükséges információkat, kapcsolattartó személyek megnevezését.
Amennyiben a vállalkozói szolgáltatás természetéből, a gép, berendezés tulajdonságaiból vagy a felek ekénti megállapodásából következően a teljesítés ütemezetten történik, úgy Vállalkozó az árajánlat, illetve a megrendelőlap alapján a Megrendelővel közösen egyeztetett teljesítési ütemtervet ad.
Vállalkozó a szerződés létrejöttét és az adott információkat visszaigazolja.
3.6. Információk: Megrendelő a megrendelőlap kitöltésével köteles a leszállítandó gépekhez, berendezésekhez és/vagy az elvégzendő munkához szükséges valamennyi információt Vállalkozóval közölni. Abban az esetben, ha a Megrendelő által megadott információk nem elengedők a megrendelés teljesítéséhez, a munka megkezdéséhez, úgy Vállalkozó a hiányzó információkkal kapcsolatban haladéktalanul írásban értesíti Megrendelőt, aki köteles azokat a kézhezvételtől számított 3 (három) napon belül megadni.
Abban az esetben, ha e határidőn belül Megrendelő a szükséges információkat nem küldi meg Vállalkozó részére, úgy Vállalkozó minden további jognyilatkozat megtétele nélkül választása szerint jogosult a szerződéstől elállni, vagy pedig a szerződés teljesítését mindaddig megtagadni, amíg Megrendelő a szükséges információkat nem adja meg.
Ez utóbbi esetben a Megrendelő késedelme a Vállalkozó egyidejű késedelmét kizárja.
3.7. Együttműködés: Felek a szerződés létrejötte és teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni és egymást minden olyan körülményről, amely kölcsönös teljesítésüket befolyásolhatja, már a szerződéskötés tájékoztatni.
IV. A szerződés módosítása
4.1. A felek között létrejött szerződés módosítása – felek előzetesen történt, közös megállapodása alapján – írásban történik. Felek a módosítási kérelmet másikukhoz e-mailben, postai úton, faxon, személyesen vagy futár által küldhetik meg. Amennyiben a másik fél a módosítási kérelmet elfogadja, azt ugyancsak e-mailben, postai úton, faxon, személyesen vagy futár által igazolja vissza. A módosítási kérelem az eredeti megrendelőlaphoz csatolásra kerül.
4.2. Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítése során Megrendelő két alkalommal élhet olyan módosítási kérelemmel Vállalkozó felé, amely módosítási kérelem nem érinti az eredeti megrendelés alapkoncepcióját. A módosítási kérelem akkor nem érinti az eredeti megrendelés alapkoncepcióját, ha a módosítás nem eredményez véghatáridőbeli módosulást, árcsökkenést vagy árnövekedést, többletköltséget, illetve ha a felek írásbeli jóváhagyó nyilatkozatukkal megerősítik, hogy a módosítás nem változtatja meg az alapkoncepciót. A jelen pont szerinti módosítás ügyviteli költségét a Megrendelő tartozik megfizetni. A módosítás ügyviteli költsége a teljes nettó díj 0,1%-a, de legalább nettó 10.000,-Ft és legfeljebb 100.000,-Ft, amelyet a Vállalkozó külön számlával érvényesít a módosítás 4.1. pont szerinti visszaigazolásával egyidejűleg.
4.3. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a szerződés teljesítése során Megrendelő az eredeti megrendelés alapkoncepcióját érintő módosítási kérelemmel él és/vagy annak elfogadása a Vállalkozónak nem áll módjában, ezt a 4.1. pont szerinti módon köteles 3 (három) napon belül a Megrendelővel közölni. Amennyiben a Megrendelő a módosítási kérelmét ennek ellenére fenntartja, akkor felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik, azonban a megszüntetés időpontjáig elvégzett munkákkal a felek kötelesek elszámolni egymással, s Megrendelő az addig felmerült vállalkozói díjat, költségeket köteles megfizetni.
Ha a felek a szerződést közös megegyezéssel nem szüntetik meg, úgy Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni, de köteles 8 (nyolc) napon belül az elállásával a Vállalkozónak okozott kárt megtéríteni, továbbá a felek ezen tartam alatt kötelesek az addig teljesített szolgáltatásokkal elszámolni. Kárként a Vállalkozó követelheti mindazon költségének megtérítését is, amely a szerződés előkészítésével, megkötésével, kapcsolatosan felmerült. Követelheti továbbá elmaradt hasznának megtérítését is.
4.4. A 3.5. pont szerinti ütemezett teljesítés esetén, ha a Megrendelő az általa korábban jóváhagyott ütemtervtől el kíván térni, és az eltérés a 4.2. pont szerinti, az alapkoncepciót nem érintő módosításnak tekintendő, Vállalkozót módosítási díj is megilleti. A jelen pont szerinti módosítás díját a Megrendelő tartozik megfizetni. A módosítás díja áll a 4.2. pont szerinti ügyviteli költségből, valamint azokból a költségekből, amelyek az ütemterv módosítása folytán hárulnak a Vállalkozóra. Ilyen költség lehet különösen a fuvarozási költségek, tárolási, kezelési díjak növekménye. Ezek várható kalkulációját a módosítás előtt a Vállalkozó írásban tartozik közölni a Megrendelővel. Az ezek ismeretben fenntartott módosítás esetén a Vállalkozó a 4.2. pont szerinti ügyviteli költséget az ott meghatározott módon, míg az egyéb költséget felmerülésükkor külön számlával érvényesíti.
V. Megrendelő jogai és kötelezettségei
5.1. Munkaterület, információk rendelkezésre bocsátása: Megrendelő vállalja, hogy a szerződés szerinti módon biztosítja a telephelyi munkákhoz a megfelelő munkaterületet, amelybe bele tartozik a technológiai határfelület biztosítása is. Ütemezett szolgáltatás esetén előre rögzített ütemezési terv szerint meghatározott feladatok elvégzéséhez/termék leszállításához biztosítja a szükséges anyagokat, információkat. Vállalkozóval együttműködő, egyeztetésre, nyilatkozattételre jogosult képviselőjének személyét, elérhetőségét, esetleges nyilatkozati korlátozását – amennyiben erre az egyedi szerződésben nem került sor – legkésőbb a munkaterület rendelkezésre bocsátásakor közli.
Vállalkozó megkeresésére legfeljebb 2 (kettő) munkanapon belül állást foglal a munkavégzés szempontjából szükséges azon kérdésekben, amelyek a teljesítés során merülnek fel. Ennek elmulasztása esetén, az ebből keletkező többletköltségek, károk viselésére a Megrendelő köteles és Vállalkozó mentesül a Ptk. 394. § (1) és (2) bekezdésében foglalt felelőssége alól.
5.2. Vállalkozói díj megfizetése: Megrendelő vállalja, hogy Vállalkozó által elkészített, a megrendelőlapon és a visszaigazolásban meghatározott feltételeknek megfelelő szolgáltatást és/vagy terméket átveszi és a meghatározott díjat jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően megfizeti.
5.3. Üzleti titok: Felek közötti jogviszonnyal kapcsolatos valamennyi tény, adat, információ üzleti titoknak minősül. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Vállalkozó által készített és átadott dokumentumok, anyagok, rajzok, specifikációk Vállalkozó kizárólagos tulajdonát képezik. Ezek felhasználása nem a Vállalkozóval folytatott üzleti kapcsolatban nem megengedett és kártérítési igényt von maga után. Felek kötelesek a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott és a másik fél által titoknak minősülő információt megőrizni és gondoskodni arról, hogy ahhoz harmadik, illetéktelen személy ne férhessen hozzá.
5.4. Kedvezmények: A Vállalkozó által biztosított kedvezmények minden esetben a Megrendelő részéről betartott fizetési feltételek mellett érvényesek. Amennyiben Megrendelő a megrendelőlap vagy a szerződés szerinti esedékességi határidőt nem tartja be, úgy minden kedvezménytől elesik. A kedvezmény a termék értékéből adható, amely kedvezmény nem vonatkozik az akciós és ajánlati árakra, az egyedi termékekre, valamint a posta-, csomagolási és szállítási költségekre.
5.5. Elállás: Megrendelő a megrendeléstől csak és kizárólag írásban állhat el a vonatkozó jogszabályokban és a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint.
VI. Vállalkozó jogai és kötelezettségei
6.1. Vállalkozó vállalja, hogy Megrendelő részére Megrendelő által korábban elfogadott árajánlat és Megrendelő által közölt paraméterek felhasználásával az előre meghatározott ütemterv szerint elvégzi a szerződés hatálya alá tartozó feladatokat, leszállítja a gépeket és berendezéseket.
6.2. Vállalkozónak mindaddig joga van a feladat vagy részfeladat munkálatainak megkezdését megtagadni, míg Megrendelő számára nem biztosítja a szállításhoz, munkavégzéshez szükséges információkat, anyagokat, munkaterületet.
6.3. Vállalkozó szolgáltatásait kizárólag írásbeli szerződés alapján teljesíti. Vállalkozó a szerződés létrejötte előtti tevékenységeket saját költségére és kockázatára végzi, ide nem értve a 4.3. pontban meghatározott esetet.
6.4. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy az árajánlaton és a megrendelőlapon részletezett szolgáltatásokat/termékeket a Megrendelő számára biztosítja a szerződés teljes időtartama alatt, illetve a termékeket határidőben leszállítja.
6.5. Vállalkozó – amennyiben erről Megrendelő külön nem rendelkezik – az által elkészített munkákat referenciakánt korlátozás nélkül felhasználhatja.
6.6. Vállalkozó által készített tervek, illetve a munkafolyamat bármely szakaszában bemutatott tervek szerzői jogi védelem alá tartoznak.
6.7. Alvállalkozó: Vállalkozó bármely szerződéses kötelezettségének teljesítéséhez jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni.
6.8. Tulajdonjog-fenntartás: Vállalkozó a megrendelt és leszállítandó áruk, a teljesítéshez felhasznált anyagok és dolgok vonatkozásában tulajdonjogát a vételár, illetve a díj teljes kiegyenlítéséig fenntartja. Vállalkozó abban az esetben, ha a Megrendelő a díjat határidőben nem fizette meg és ezokból a Vállalkozó kénytelen volt élni a szerződésszegéssel kapcsolatos jogaival, ezeken felül jogosult továbbá a felszerelt berendezéseket, anyagokat leszerelni.
Ugyanezen jogosultságok illetik Vállalkozót abban az esetben is, ha a munkafeladatot vagy szállítást ütemezett részletekben kell teljesítenie és az egyes ütemek díját a Megrendelő határidőben nem egyenlíti ki. Vállalkozó ezesetben a további munkavégzést, szállítást megtagadhatja, a munkaterületről levonulhat. Erről a körülményről a Megrendelőt írásban tájékoztatni köteles. Az őrzésre ettől kezdődően a Megrendelő saját kárveszélyére tartozik gondoskodni.
6.9. Fuvarozás: A fuvarozás a Megrendelő költségére történik. A kockázat az áru a gépjárműre történő felrakása után minden esetben áthárul a Megrendelőre. A szállítási címen a lerakodás a Megrendelő költségére – eltérő megállapodás hiányában – a Vállalkozó alkalmazottai által történik. A fuvarozási költségek egyebekben a díjban – eltérő megállapodás hiányában – benne foglaltatnak. Vállalkozó a szállítási biztosításról nem köteles gondoskodni.
6.10.ÁSZF módosítása: Az ÁSZF rendelkezéseit a Vállalkozó jogosult egyoldalúan módosítani, ha a módosítás hatályba lépése előtt 15 nappal a módosítás lényegi elemeit honlapjának nyitóoldalán (www.extor.hu) jól látható módon elhelyezi. Megrendelő a módosítás elfogadását írásban megtagadhatja annak hatálybalépéséig. Ezen esetben a 4.3. pontnak a megrendelői elállásra vonatkozó rendelkezései irányadók.
6.11.A Vállalkozó a gépek, berendezések szállítása, a munka elvégzése során betartja a magyar és az uniós jog hatályos és vonatkozó rendelkezéseit, a szabványokat, szokványokat, írott és íratlan szakmai szabályokat.
Így különösen biztosítja a munkavégzése során a biztonságos munkavégzés feltételeit, a munkavédelmi, valamint biztonsági- és óvó rendszabályokat betartja úgy saját munkavállalói, mint harmadik személyek vonatkozásában. Különös figyelemmel viseltetik mások emberi méltóságára, jó hírnevére. Megrendelő ezeket sértő utasításait sem a teljesítés szervezése, sem magának a teljesítésnek a során nem fogadja el.
VII. Árak, díjak
7.1. A tájékoztató jellegű árakat a Vállalkozó honlapja tartalmazhatja a nettó ár és a mindenkori jogszabályok által meghatározott általános forgalmi adó feltüntetésével. Az árak változtatásának jogát Vállalkozó fenntartja, különös tekintettel az egyes konkrét termékek, szerelési munkák lényegi tartalmára és arra, hogy a honlapon szereplő árak ajánlati kötöttséget keletkeztető hatását a jelen ÁSZF kizárja.
7.2. A felek között létrejövő szerződésre vonatkozó árakat a Vállalkozó által megküldött árajánlat tartalmazza, amelyet a Megrendelő a megrendelőlap kitöltésével és aláírásával fogad el.
7.3. A megrendelőlapon, az egyedi szerződésben szereplő árak tartalmazzák a felhasználandó anyagok árát, a munkadíjakat, valamint mindazon költségeket, amelyek tekintetében az egyedi szerződés vagy a jelen ÁSZF másként nem rendelkezik.
VIII. Teljesítés, határidők, jótállás, szavatosság
8.1. Teljesítés, teljesítési határidő, átadás-átvétel: Vállalkozó a Megrendelő részére megküldött árajánlatban megadja a szolgáltatás határidejét, amely tartalmilag hibátlan, műszakilag egyértelmű megrendelés esetén a visszaigazolás kézhezvételének napjától kezdődik. Abban az esetben, ha a visszaigazoláson a teljesítési határidő eltér az árajánlatban megadott határidőtől, akkor ezen visszaigazoláson szereplő teljesítési határidő az érvényes. A megadott határidő elteltét követő 8 munkanapban történő szolgáltatás még időbeni teljesítésnek számít.
Egyebekben egyenáramú rendszerek szállítási határideje 12 (tizenkettő) hét, UPS berendezések szállítási határideje 3-4 (három-négy) hét.
A teljesítés helye a felek eltérő rendelkezésének hiányában a Megrendelő telephelye.
A munkavégzés folyamán a Megrendelő műszaki ellenőrzést végez és írásban rögzítheti észrevételeit. Ennek elmulasztása esetén, az ebből keletkező többletköltségek, károk viselésére a Megrendelő köteles és Vállalkozó mentesül a Ptk. 394. § (1) és (2) bekezdésében foglalt felelőssége alól.
Vállalkozó a Megrendelő észrevételei esetén az észrevételben meghatározott időn belül elvégzi a szükséges és elfogadható korrekciókat a Ptk. 392. §-ában foglaltak szerint az esetleges szakszerűtlen utasításra figyelmeztetés és az ott meghatározott elállási jog mellett.
Szerelési határ a berendezés sorkapcsai.
Vállalkozó az elkészült mű befejezését munkavédelem és készültség szempontjából Megrendelő felé írásban köteles készre jelenteni.
Megrendelő a gépeket és berendezéseket, a munkákat az átadáskor köteles ellenőrizni és egyidejűleg a teljesítés igazolásáról nyilatkozni. Egyebekben az átadás-átvétel módjára – az adott szolgáltatástól függően a Ptk-nak a szállítási szerződésekre vagy a vállalkozásra vonatkozó szabályai irányadók azzal, hogy a részteljesítéseket, illetve az átadás-átvételeket a Vállalkozó és a Megrendelő jegyzőkönyvben köteles rögzíteni.
8.2. Határidő meghosszabbodása: Vis major esetén (XI. pont) a vis major időtartamával – amennyiben az a 2 (két) hónapot nem haladja meg – a határidő meghosszabbodik.
8.3. Vállalkozó késedelme, kötbér: A szerződésben vállalt teljesítési határidő 8 (nyolc) munkanapot meghaladó túllépése, amennyiben az Vállalkozó részére felróható, késedelmes teljesítésnek minősül. Erre az esetre a felek a szerződésben megfelelő kötbér megfizetésében állapodhatnak meg, amelynek mértéke késedelmes teljesítés esetén a napi 10 ezreléket nem haladhatja meg. A kötbér maximuma a bruttó díj 10%-a lehet. Amennyiben a felek az egyedi szerződésben kötbér fizetésében és annak mértéke tekintetében nem állapodtak meg, úgy köztük érvényes kötbér megállapodás nem jött létre.
Nem számít késedelmes teljesítésnek az átadás-átvételkor a dolog jelentéktelen és az adott létesítmény rendeltetésszerű működését nem befolyásoló hiánya, hibája.
Ezért a Vállalkozó hibásteljesítési kötbér fizetésére nem kötelezhető.
Vállalkozó nem vállal felelősséget minden olyan késedelem, lehetetlenülésből eredő károk tekintetében, mely természeti katasztrófára, polgárháborús, háborús eseményekre, vagy ezek összefüggésében a belső jogrendhez tartozó jogszabályok, vagy nemzetközi egyezmény, vagy viszonosság alapján vállalt kötelezettségre visszavezethető korlátozás eredményeképpen áll be. Vállalkozó háborús körülmény során kifejezetten kiterjesztően alkalmazza fogalommeghatározása során a szomszédos országok, EU vagy NATO országokban zajló háborús eseményeket, ideértve azt a lehetőséget is a háborús eseményeket, hadüzenet előzi meg. Vállalkozó a károk tekintetében felelősségét a következményi károk tekintetében is kizárja.
8.4. Megrendelő késedelme, kamat: A Megrendelő késedelmes teljesítése esetén a Vállalkozó jogosult a saját teljesítési határidejét a másik fél teljesítéséig meghosszabbítani vagy választása szerint a késedelem 16. napjától póthatáridő tűzése nélkül elállni a szerződéstől. Felek a jelen ÁSZF elfogadásával hozzájárulnak, hogy késedelmes fizetés esetén a mindenkori Ptk. szerinti késedelmi kamat illeti a Vállalkozót.
8.5. Hibás teljesítés, szavatosság, jótállás: A Vállalkozó hibás teljesítése esetén – attól függően, hogy a Megrendelő Magán Megrendelőnek vagy Üzleti Megrendelőnek minősül – megilletik a Ptk. hibás teljesítésre vonatkozó 305.-311./A §-aiban meghatározott jogok és az ugyanitt meghatározott kötelezettségek terhelik az igény érvényesítése, bejelentése stb. tekintetében.
Ezek figyelembe vételével is, Megrendelő köteles az átvétel után észlelt esetleges hibákat, hiányosságokat azonnal írásban Vállalkozó részére jelezni. A bejelentésen meg kell adni a munka beazonosításához szükséges adatokat és a kifogások pontos leírását. Megrendelő köteles lehetőséget biztosítani a Vállalkozó részére, hogy a kifogásolt hibákat megtekinthesse. Abban az esetben, ha a hiba igazolásra kerül, Megrendelő választása szerint Vállalkozó azt kijavítja vagy díját leszállítja. A nem rendeltetésszerű használatból eredő hibákért felelősség a Vállalkozót nem terheli.
Egyebekben a Vállalkozó az üzembehelyezéstől, de legkésőbb a mennyiségi átadás utáni 45. (negyvenötödik) naptól számított 2 (kettő) év úgynevezett rendszergaranciát vállal jótállásként. Ennek alapfeltétele az akkumulátor helyiség hőmérsékletének 20-22 oC közötti tartása, valamint a gyártó által adott üzemeltetési előírások maradéktalan betartása.
A Vállalkozó a jótállásból vagy szavatosságból fakadó javítási igények teljesítését a hiba közlésétől számított 2 (kettő) munkanapon belül vállalja megkezdeni.
8.6. Kárigény: Felek a Megrendelő további kárigényének érvényesítését kizárják, amennyiben azt jogszabály nem tiltja. Megrendelő azonban ezen kikötés mellett is érvényesítheti Vállalkozó szándékos vagy nagyfokú gondatlanságból eredő szerződésszegésével összefüggő, igazolt kárigényét. A kizárás különösen az olyan következménykárok miatti igényeket foglalja magába, mint a termeléskiesés vagy elmaradt nyereség.
IX. Fizetés módja, fizetési feltételek
9.1. A számla és melléklete, fizetési határidő: A gépek, berendezések leszállítását, a munkák elkészültét és a 8.1. pont szerinti átadás-átvételt követően a Vállalkozó a hatályos számviteli előírásoknak megfelelő számlát állít ki az elvégzett és igazolt teljesítéséről, melyet Megrendelő részére átad vagy postai úton megküld. A számla melléklete az átadás-átvételi jegyzőkönyv eredeti példánya. A számla kiegyenlítésének módja készpénz vagy átutalás a felek előzetes megállapodása alapján. Átutalásos fizetés esetén – a felek eltérő rendelkezésének hiányában – a fizetési határidő a számla keltétől számított 30 (harminc) naptári nap.
9.2. Előleg: A Vállalkozó a díj szerződésben meghatározott mértékéig előleg fizetését kötheti ki, amely minden esetben külön megállapodás tárgyát képezi és Vállalkozó azt a visszaigazolásban jelzi. Az előleg a szerződés aláírásakor átutalással vagy készpénzben fizetendő. Előlegfizetés kikötése esetén a Vállalkozó a szolgáltatás teljesítését csak akkor kezdi meg, amikor az előleget kézhez kapta. Az előleg a díjba beleszámít, a szerződés megszűnése vagy megszüntetése esetén a felek az előleg összegével elszámolnak.
Az ütemezett munkák esetében a felek a szerződésben határozzák meg az egyes ütemek díját, annak esedékességét. A fizetés módjára és feltételeire a jelen fejezet rendelkezései ez esetben is irányadóak.
9.3. Részszámla: Felek eltérő megállapodása hiányában a Vállalkozó részszámla kiállítására jogosult. A részszámlázásra a Vállalkozó a szállításkor vagy a megrendelőlapon kért és visszaigazolt szállítási határidő leteltekor a szerződéses összeg 90%-ának megfelelő mértékben jogosult.
9.4. Végszámla: Vállalkozó a gépek és berendezések üzembehelyezésekor, de legkésőbb a kért és visszaigazolt szállítási határidőt követő 4. (negyedik) hét végén jogosult 10%-os végszámlájának kiállítására.
9.5. Vállalkozó a Megrendelő fizetési késedelme esetén a számlája esedékessé válását követő naptól kezdődően jogosult igényét jogi úton érvényesíteni azzal, hogy ezt megelőzően – amennyiben a körülményekből más nem következik – tartozik a Megrendelőt felszólítani a teljesítésre. A felszólításban rövid, 5-8 (öt-nyolc) napos póthatáridő tűzésével és a jogkövetkezményekre figyelmeztetéssel hívja fel a Megrendelőt a teljesítésre. Megrendelő szerződéses kötelezettsége megszegése esetére indítandó bármilyen jogi eljárás költsége a Megrendelőt terheli. A jogi eljárás megindítása érdekében Vállalkozó jogosult a szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat, adatokat a jogi képviselője részére átadni. Vállalkozó továbbá jogosult Megrendelővel szemben fennálló követelését harmadik személy részére engedményezni, melyről a Megrendelőt Vállalkozó írásban értesíti.
X. A szerződés megszűnésének, megszüntetésének esetkörei
10.1.Felek megállapodnak abban, hogy a szerződést határozott időre kötik, mely időpont a feladat elkészüléséig, az átadás-átvételig, illetve az ellenérték megfizetéséig tart.
A felek között termék szállítására kötött szerződés esetén a termék átadásával-átvételével és a vállalkozói díj megfizetésével a szerződés megszűnik.
Felek egyedileg ettől eltérhetnek, s a szerződést határozatlan időtartamra is megköthetik, ha a munkafeladat jellege azt megkívánja.
10.2.A felek között a szerződés megszűnhet közös megegyezéssel és elállással, felmondással.
10.3.Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a másik fél a szerződésben vállalt kötelezettségeit súlyosan megszegi (a vállalt kötelezettségeit nem teljesíti vagy minden további együttműködéstől elzárkózik), úgy elállásnak vagy azonnali hatályú felmondásnak van helye.
10.4.Megrendelő elállása, illetve azonnali hatályú felmondása esetén, amennyiben érvényesen létrejött, szállítás vagy vállalkozás van folyamatban, köteles a Vállalkozó igazolt kárának, illetve teljesített szolgáltatása, elvégzett munkája ellenértékének megtérítésére. Magán Megrendelő a szerződés létrejöttétől számított 7 napon belül kártérítési kötelezettség nélkül elállhat a szerződéstől.
10.5.Vállalkozó elállása, illetve azonnali hatályú felmondása esetén, amennyiben érvényesen létrejött, de még nem teljesített egyedi megrendelés van folyamatban, köteles a megkezdett részfeladato(ka)t befejezni, a Megrendelő pedig köteles az(oka)t kifizetni, amennyiben az az elfogadott árajánlatban és a megrendelőlapon meghatározottaknak megfelel.
10.6.A szerződéstől történő elállásra, illetve felmondására mindkét félnek van lehetősége, azonban a Ptk. 395. § (1) bekezdése szerinti általános Megrendelői elállási jog gyakorlása esetén a Megrendelő köteles a Vállalkozónak az addig felmerült költségein, díján felül a teljes nettó díj 20%-át, mint kárátalányt megtéríteni.
A határozatlan tartamú jogviszony felmondása abban az esetben érvényes, ha az írásban, indoklással ellátva, a másik fél részére címzett ajánlott, tértivevényes levélben történik. A rendes felmondás időtartama 30 (harminc) nap. A tértivevénnyel feladott levelet kézbesítettnek kell tekinteni a feladástól számított 5. (ötödik) munkanapon akkor is, ha az “nem kereste” vagy “átvételt megtagadta” jelzéssel érkezett vissza.
10.7.A felek között létrejött szerződés bármely okból történő megszűnése, megszüntetése nem mentesíti a feleket a megszűnésig vagy megszüntetésig fennálló kötelezettségeik vagy díjtartozásaik teljesítése alól.
10.8.Vállalkozó a szolgáltatást azonnali hatállyal felfüggesztheti vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha Megrendelő
- több, mint 30 napos fizetési késedelembe esett és felhívás ellenére sem teljesít,
- ellen csőd- vagy felszámolási eljárás indul, illetve végelszámolási eljárást indít,
- egyéb súlyos szerződésszegő magatartása esetén.
XI. Vis major
11.1.Egyik fél sem felel a szerződésben foglalt kötelezettség teljesítéséért azon esetekben, amikor a felek érdekkörén kívül eső elháríthatatlan esemény merül fel. Ilyen körülménynek tekintendő például: természeti katasztrófa, tűz, áradás, hatóság rendelkezése, szükségállapot, lázadás, polgárháború, háború, sztrájk, tüntetés vagy hasonló munkabeszüntetés, közlekedési-, illetve egyéb üzemzavarok, nyersanyaghiány.
11.2.Ha vis major esemény miatt a szünetelés időtartama meghaladja a 2 (két) hónapot, bármelyik fél jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, illetve a szerződéstől elállni.
11.3.Vis major esemény bekövetkezte esetén az érintett fél köteles a másik felet írásban értesíteni.
11.4.A teljesített szolgáltatások számlájának kiegyenlítése alól a vis major körbe tartozó események sem jelentenek mentességet.
XII. Adatkezelés
12.1.A Vállalkozó magára nézve kötelezőnek ismeri el az adatkezeléssel kapcsolatosan rendelkező alábbi jogszabályokat és ajánlásokat:
- 1992. évi LXIII. törvény – A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról,
- 1998. évi VI. törvény – Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során (Strasbourg 1981. január 28.),
- 2001. évi CVIII. törvény – Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről.
12.2.A Megrendelő a megrendelőlap aláírásával a részére adott megfelelő tájékoztatás alapján kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy adatait, illetve a megrendelés teljesítése során birtokába jutott adatokat a Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok keretein belül saját nyilvántartásában, kimutatásaiban felhasználja, a szerződés teljesítése érdekében, illetve Megrendelő és/vagy Vállalkozó jogainak érvényesítése, illetve kötelezettségeinek teljesítése érdekében megismerje, másolja és kezelje, illetve Vállalkozó az őt megillető követelések érvényesítése érdekében harmadik személynek átadja.
12.3.A Vállalkozó a fenti, és az adatvédelemmel kapcsolatos mindenkori jogszabályoknak eleget téve köteles tájékoztatni a weboldalát igénybe vevő személyeket az adatkezeléssel kapcsolatos rendelkezésekről. Weboldalán bárki számára hozzáférhetővé teszi az adatvédelmi nyilatkozatot. A Vállalkozó weboldala cookie-kat (sütiket) használ. Ezzel kapcsolatosan előzetesen tájékoztatja a felhasználót, és hozzájárulását kéri a cookie-k alkalmazásához. A hozzájárulás megadása előtt a felhasználónak lehetőséget nyújt az adatkezelési szabályok (adatvédelmi nyilatkozat) megismerésére. Az adatkezelési nyilatkozatban a Vállalkozó köteles a jogszabályok által előírt tartalommal részletes tájékoztatást adni az adatkezelés módjáról. A hozzájárulás hiányában a weboldal a cookie-kat nem alkalmazza.
XIII. Irányadó jog, jogkikötés
13.1.A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a szerződés részét képező árajánlat, megrendelőlap rendelkezései, illetve a mindenkor hatályos jogszabályok
13.2.A szerződésből eredő bármely jogvita esetére felek kölcsönösen alávetik magukat a pertárgy értéktől és hatáskörtől függően a Vállalkozó mindenkori székhelye szerint hatáskörrel rendelkező helyi (kerületi), illetve megyei (fővárosi) bíróság kizárólagos illetékességének.
13.3.Jelen ÁSZF a Vállalkozó által kibocsátott újabb Általános Szerződési Feltételek hatályba lépéséig marad érvényben.
XIV. A karbantartási és szervizszerződésekre vonatkozó eltérő
Általános Szerződési Feltételek
14.1.A szerződés tárgya
Az egyedi megállapodások mellékletében felsorolt berendezésekből álló szünetmentes rendszer karbantartása, egy váratlan üzemi helyzetet követően a rendszer javítása, az ezekkel kapcsolatos információnyújtás, telefonon történő támogatás, stb.
14.2.Általános rendelkezések
a) garanciális időn belül vagy szavatosságban cserélt alkatrésznél a berendezés- szállítás vállalkozási szerződésének vonatkozó garanciális pontja szerint,
b) egyéb esetben, hacsak Megrendelő igényt nem tart rá és a szervizjegyzőkönyvben másként nem rendelkezik, átmennek Vállalkozó tulajdonába.
14.3.Szerződéses szolgáltatások
14.3.1. Információs tevékenység
Megrendelőt Vállalkozó az egyedi szerződés keretében telefonon történő informálás, illetve látogatás formájában rendszeresen tájékoztatja a szünetmentes rendszerek területén időközben történt kiegészítésekről, továbbfejlesztésekről.
14.3.2. Telefonon történő tanácsadási tevékenység
Vállalkozó telefonos tanácsadással támogatja Megrendelőt a szünetmentes rendszer használatával, kezelésével kapcsolatos kérdésekben, mely kérdések nem a 14.3.3. pontban leírt hibaelhárítások körébe tartoznak.
A hatásos telefoni tanácsadás érdekében Megrendelő lehetősége szerint pontos információkat, leírást ad a kérdéses problémáról.
14.3.3. Javítási, hibaelhárítási tevékenység
Hibának minősül a szünetmentes rendszer minden olyan üzemállapota, amely bekapcsolt állapotban az érvényes üzemeltetési leírásban megadott normál működési állapottól eltérő.
A hibát az egyedi szerződés mellékletében megadott személynek írásban, telefaxon vagy telefonon kell bejelenteni a hiba pontos leírásával, illetve a hibát megelőző tevékenységek megadásával kiegészítve. Vállalkozó szervizszakembere a bejelentést követő normál munkaidőben (munkanapokon 8-16 óráig) 8 órán belül, egyéb időszakban 16 órán belül köteles a helyszínen megjelenni és a hibaelhárítást megkezdeni, amennyiben Megrendelő biztosítani tudja a javítás azonnali megkezdését és a megkezdésekor a 14.5.2 pont a) és b) bekezdésében leírt személyek jelenlétét. Ha a munka megkezdésének ezen feltételei csak egy későbbi időpontban adottak, a felek az időpontról megállapodnak. A 8 illetve 16 órás kiszállási idő a telefonon történt értesítést követő faxmegerősítés beérkezésétől számítandó. Vállalkozó hibafelvétele köteles visszahívással a bejelentés jogosságát ellenőrizni. Megrendelő köteles a telefonon történt bejelentést faxon is megerősíteni legkésőbb a bejelentést követő első munkanapon.
A hibaelhárítást Vállalkozó szakembere a helyszínen végzi.
Amennyiben felek közötti közös megegyezéssel megállapítható, hogy a hibajelenség Megrendelő kezelési, üzemeltetési hibájából és nem a berendezés hibájából ered, a hibaelhárítás egyébként garanciálisnak minősülő költségei is Megrendelőre hárulnak.
14.3.4. Karbantartási tevékenység
Vállalkozó szakembere a megelőző karbantartást ezen szerződés keretében legalább félévente végzi el. A karbantartás időpontjáról Megrendelő és Vállalkozó előzetesen megállapodnak.
A karbantartás keretében folyamatosan elvégzendő munkák felsorolását az egyedi szerződés melléklete tartalmazza. Ezek elvégzését a szervizjegyzőkönyv melléklete, valamint a helyszínen vezetett karbantartási napló dokumentálja.
A Vállalkozó köteles az átadás/átvételt követően 10 éven át a Megrendelő rendelésére alkatrészt szállítani. Vállalkozó garantálja, hogy 10 éven keresztül a Megrendelő által megrendelt alkatrészek beszerzését kiemelt sürgősséggel kezeli.
14.4.Egyéb szolgáltatások
Mindazon szolgáltatásokat, melyek a 14.3. pont felsorolásában nem szerepelnek, ezért a vállalt szervizszolgáltatásoknak részét nem képezik, Megrendelő az egyedi szerződés mellékletében rögzített szerviz-rezsióradíjért veheti igénybe.
14.5.A Megrendelő együttműködési kötelezettségei
14.5.1. Megrendelőnek saját költségén biztosítania kell mindent, ami a maga részéről szükséges ahhoz, hogy a munkák időben elkezdődhessenek és akadály nélkül befejeződhessenek. A munkahelyhez vezető útnak járhatónak és veszélytelennek, a szerelési helynek szerelésre kész állapotban kell lennie.
14.5.2. Megrendelő saját költségén biztosít az előre megállapodott terjedelemben és időpontban a szükségletnek megfelelően:
a) 1 fő kiképzett szakembert, aki elegendő ismerettel rendelkezik a szünetmentes berendezés bemenetéhez és kimenetéhez csatlakozó villamos rendszerről és aki jogosult szükség esetén ezek lekapcsolására, visszakapcsolására;
b) a munka átvételére, igazolására aláírási jogosultsággal rendelkező személyt;
c) energiát, a szükséges csatlakozásokat a felhasználási területig, fűtést és általános világítást;
d) a szerelési helyen a gépalkatrészek, a felszerelés, az anyagok, a szerszámok, stb. tárolására megfelelő, alkalmas méretű, száraz és zárható helyiséget. Megrendelőnek olyan intézkedéseket kell hoznia Vállalkozó és a szerelőszemélyzet tulajdonának védelmére, mint amilyeneket a saját tulajdonának védelmére hoz;
e) a munka- és tűzvédelmi előírások betartását és betarthatóságát;
f) a munkahely biztosítását.
14.5.3. Ha Megrendelőnek kifogása van a Vállalkozótól átveendő munkák és szolgáltatások szabályszerűsége ellen, úgy azt Megrendelő a szervizjegyzőkönyvben tett megjegyzéssel közli.
14.5.4. A szerelés befejezése után Vállalkozónak a szerelési helyet és a használt helyiségeket rendben kell átadnia Megrendelőnek.
14.6.Baleset megelőzés
14.6.1. Vállalkozó a karbantartási munkálatok végzése során köteles Megrendelő vállalati, környezetvédelmi, tűzvédelmi és munkavédelmi előírásainak maradéktalanul eleget tenni, a munka ellátásához szükséges ismeretek elsajátítását az oktatási mellékletbe jegyzett aláírásával igazolni.
14.6.2. Vállalkozó köteles a munkaterületre beszállított anyagok maradékait, valamint azok csomagolóanyagait a felvonulási területről történő eltávozáskor azonnal elszállítani.
14.6.3. Vállalkozónak mindenkor egyeztetnie kell Megrendelő illetékesével az esetlegesen felhasznált veszélyes anyagok tárolási lehetőségeit.
14.6.4. Megrendelőnek Vállalkozó szakemberével ismertetnie kell a további figyelembe-veendő baleset megelőzési előírásokat. A szervizszakembernek kell arról gondoskodnia, hogy a saját és a mellérendelt személyzet ezeket a baleset megelőzési előírásokat betartsa.
14.7.Árak
14.7.1. Az egyedi szerződések mellékletében rögzített árak fixárak, melyek az adott egyedi szerződés mellékletében felsorolt berendezésekre vonatkoznak és az adott naptári évre érvényesek. Felek megállapodnak, hogy minden év december 31-ig szerződésmódosítás formájában rendelkeznek a következő évre érvényes szolgáltatási díjakról.
14.7.2. A karbantartási díjak anyag-felhasználási díjat nem tartalmaznak. Az anyag-, alkatrész felhasználás díja a számlába beállítható.
14.7.3. Az elvégzett munkákat, anyagfelhasználást Megrendelőnek alkalmanként igazolnia kell. Az igazolás a szervizjegyzőkönyvben történik. Megrendelő helyszíni megbízottja a munkavégzésről a szervizjegyzőkönyvben nyilatkozhat. Amennyiben külön nyilatkozatot nem tesz, aláírása a munka elfogadását jelenti.
14.8.Fizetési feltételek
A fizetési feltételekre a jelen ÁSZF IX. fejezete irányadó.
14.9.Teljesítési határidő
14.9.1. Ha Vállalkozó saját hibájából késve jelenik meg a helyszínen, illetve a javítás befejezését saját hibájából késlelteti, akkor a nem időben elkészült javítás díjából a késedelem minden eltelt, teljes napja után 10.000 Ft + ÁFA levonandó. Ezen túl Megrendelő mindenfajta követelése kizárt, amely a késedelmes javítás okozta károkból ered.
14.9.2. Megrendelőnek megmarad a joga az elállásra, ha egy, a Vállalkozó által meghatározott póthatáridő eredménytelenül jár le.
14.10.Szavatosság, jótállás
A szervizszolgáltatás azon hibái, amelyek bizonyíthatóan a szerviz során felhasznált alkatrészekre vagy a nem kifogástalan munkavégzésre vezethetők vissza, ingyenesen kerülnek kijavításra az alábbi rendelkezések szerint:
a) A hiányosságokat haladéktalanul írásban vagy telefaxon kell jelenteni Vállalkozó számára, a felismerhető hibákat legkésőbb 14 (tizennégy) napon belül.
b) A szervizmunka során beépített anyagokra és teljesített szolgáltatásokra Vállalkozó 12 (tizenkét) hónap jótállást vállal. A jótállási idő kezdetét a szervizmunka elkészültétől kell számítani.
14.11.Szerződés érvényessége, lejárta
Az egyedi szerződés a felek aláírásával lép életbe határozatlan időtartamra. Felmondási idő mindkét szerződő fél részére 3 (három) hónap. A felmondást írásban kell közölni a másik féllel.
XV. Záró rendelkezések
15.1.Jelen ÁSZF mindenkor a Vállalkozó és a Megrendelő közötti egyedi árajánlattal és megrendelőlappal és/vagy szerződéssel együtt érvényes.
Budaörs, 2011. február 1.
EXTOR Kft.